A Porsche Hungária, a Pappas Auto és a Gablini nyerte meg a magyar állam rekordmértékű, 2,5 milliárdos keretösszegű elektromosautó-kiírását - derítette ki a Népszava az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) honlapjáról.
Az elektromos hajtású gépkocsik vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezért ennek idejét meghosszabbítják, és az idén további hárommilliárd forintra lehet majd pályázni. Egyelőre csak 836 tisztán elektromos személygépkocsi van regisztrálva Magyarországon, de ezzel is verjük a régió többi országát.
A Jedlik Ányos Terv keretében az NGM még augusztusban összesen 1,25 milliárd forintos pályázatot hirdetett a magyar önkormányzatok részére, amelynek keretében elektromos töltőállomások létesítésére lehetett pénzt nyerni. Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az érintettek a remélt ezer töltőpont helyett, mindössze 434 töltőpont létesítéséhez szereztek támogatást december 31-ig - írja a Világgazdaság.
Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárolni szándékozóknak a környezettudatosságát díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag-kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.
A kormány elkötelezett az e-mobilitás fejlesztése iránt, a tervek szerint 2020-ra Magyarországon mintegy 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az első támogatott elektromos autó pénteki budapesti átadásán.
Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárlóknak a környezettudatosságot díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.
Novemberben 9412 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 42,9 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Ez túlszárnyalta a várakozásokat, ezzel november 2016-ban a második legerősebb hónap volt - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) csütörtökön.
A hatékonyabb, nagyobb hatótávolságot biztosító akkumulátoroknak, a direkt és az indirekt ösztönzőknek, valamint a töltőinfrastruktúra dinamikus fejlesztésének köszönhetően a plug-in-hibrid és a tisztán elektromos autók globális állománya megszázszorozódott néhány év alatt. Az egyes országok ambiciózus célkitűzései, illetve a várakozások szerint ráadásul a számuk brutális ütemben növekedhet majd a következő években is.
Az elektromos autók vételára ma még magasabb, mint a belsőégésű motorral szerelt járműveké, részben ez az oka annak, hogy 2016 végén még ott tartunk, hogy az elektromos autózás elterjesztésében nagy szerepe van az állami támogatásoknak. De vajon milyen ösztönzőkkel találkozhatunk azokban az országokban, ahol érdemben akarják segíteni az elektromobilitás terjedését? Összességében hol tehették zsebre a legtöbb támogatást a vásárlók és a magyar kormány által meghirdetett, járművenkénti 1,5 millió forintos támogatás mennyire tekinthető nagyvonalúnak nemzetközi viszonylatban? Cikksorozatunk harmadik részében többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.